Üdvözlöm!
Pelles Jánosné vagyok, 2008 óta
dolgozom személyi bankárként.
1958-ban születtem Dömsödön,
élettársi kapcsolatban élek, házasságomból, 1 gyermekem van, már felnőtt.
Általános iskolába Dömsödön, középiskolába Ráckevén, felsőfokú iskolába
Budapesten jártam.
Volt, egy biztosnak látszó munka
helyem, 1976- 2003-ig, de sajnos, az már nem biztos, ezért, profilt
váltottam. Új munkámban a célom, a Magyarországon élő emberek
biztonságának, méltóságának megteremtése, hitelek, befektetések,
babakötvény, nyugdíjpénztár és biztosítások segítségével.
Ha az ember megszerzett valamit,
azt szeretné meg is tartani. Régen kerítést, falat épített otthona köré,
elásta pénzét, értékeit a rablók elől, meleg ruhát vett fel, hogy védje
egészségét. De vajon elég mindez? Bizony nem! Ezért az ember már a
történelem korai szakaszától próbál előre gondolkodni, hogy miként
tudhatja legnagyobb biztonságban elsősorban vagyonát, majd személyét és
életét is.
Nekik, igényük szerint tudok
élet-, és baleset biztosítást Euró alapon is)
(baleset, pl: Motoros biztosítás,
hiszen a bőr ruha sok mindentől megvéd, de az életünket vagy
szereteteinket, nem tudja megóvni a nem várt események következményeitől.)
A legjobb tudásom
szerint, figyelembe veszem az ügyfél lehetőségei, céljai és jelenlegi,
valamint várható anyagi helyzetét. Kiválasztom a számára legjobb ajánlatot
és konstrukciót a bankoknál, kiváltom, és végigviszem az ügyét, a lehető
legolcsóbban, igazodva minden egyéb igényéhez.
Ha az Ön munka helye sem
biztonságos már, szeretném, ha kérné akkor is a segítségemet, és a munka
társam lenne
.